Az AirForestry fakitermelő drónja

Az erdőgazdálkodás egyik legnagyobb kihívása a „ritkítás”: a gyengébb fák eltávolítása, hogy a többinek helyet és fényt biztosítsanak, azonban a folyamat során a szakterület évtizedek óta küzd egy alapvető ellentmondással: a fák gondozásához és ritkításához használt gépek gyakran nagyobb kárt okoznak a környezetben, mint amennyi hasznot hajtanak. Egy hagyományos ritkítógép súlya elérheti a 20 tonnát, miközben az általa kivágott fák sokszor alig 80 kilogrammot nyomnak, valamint ezeknek a munkagépeknek épített utak további erődterületeket károsítottak.

Erre a problémára kínál radikális megoldást a svéd AirForestry, amely bemutatta a világ első, teljesen autonóm drónos fakitermelési folyamatát egy valódi termelőerdőben.

A technológia mögött álló vízió

AirForestry fakitermelő drón
Forrás: airforestry.com

A céget 2020-ban alapította Olle Gelin, egy hatodik generációs erdőgazdálkodó, és Dr. Mauritz Andersson fizikus, az elektromos repülés szakértője. Meggyőződésük volt, hogy az elektromos repülés lehet a legenergiahatékonyabb szállítási ás termelési mód az erdőkben. Alig pár év alatt az egy méteres prototípustól eljutottak a 6,2 méter átmérőjű, nagy teherbírású drónig.

A technológia, amely sosem érinti a talajt

Az AirForestry rendszere egy hat méter átmérőjű, teljesen elektromos, nagy teherbírású drónra épül. A szerkezet nem a földön, hanem a lombok felett közlekedik, így egyáltalán nem érintkezik a talajjal. A folyamat során a drón számítógépes látástechnológiát (computer vision) használva azonosítja a ritkításra alkalmas fákat, majd egy speciális szerszámot enged le a törzs mentén.

A leereszkedés során a gép eltávolítja az ágakat, majd egy beépített elektromos láncfűrésszel elvágja a törzset. A drón ezt követően a levegőbe emeli a maximum 200 kilogrammos farönköt és közvetlenül a legközelebbi rakodóponthoz szállítja.

Fenntarthatóság és hatékonyság

A technológia nemcsak környezetbarát, hanem rendkívül hatékony is:

  • Magasabb hozam: A kíméletesebb módszer révén az erdő teljes életciklusa alatt akár 8%-kal több faanyag termelhető ki.
  • CO₂-tárolás: Kizárólag Svédországban a nehézgépek elhagyása lehetővé tenné, hogy az erdők további 23 millió tonna szén-dioxidot kössenek meg a sértetlen talajnak köszönhetően.
  • Extrém ellenállóság: A rendszer képes esőben, hóban, akár -20°C-os fagyban és 13 m/s-os szélben is üzemelni.

Pénzügyi háttér és a jövő

A projekt sikerét jelentős támogatások igazolják: 2026-ban a Vinnovától kaptak 4,4 millió eurós támogatást, korábban pedig az Európai Innovációs Tanács (EIC) ítélt meg nekik egy 2,5 millió eurós támogatást és egy 10 millió eurós tőkebefektetési lehetőséget.

Bár egy rendszer ára körülbelül 450 000 euró, az évi 14 milliárd eurós globális ritkítási piacon ez a technológia jelenti az ugrást a fosszilis energiahordozóktól mentes, valóban fenntartható jövő felé. Az AirForestry bebizonyította: az erdőgazdálkodás jövője nem a földön, hanem a levegőben dől el.

Hivatalos weboldal

Discover more from Drone Guide

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading